2013. december 13., péntek

8.-A horrorfilmek pozitív oldala

*Egy hét múlva: Ben szemszöge*

- Ben, nyisd már ki! -kiabált szüntelenül a bejárat előtt ácsorgó Wilson lány, miközben kitartóan püfölte a fehér ajtót, melyet eredetileg eszem ágában sem állt kinyitni. Nehezteltem rá amiatt, hogy az elmúlt héten mindig más dolga akadt, és állandóan lerázott, ha kerestem. Persze barátjaként megértettem volna, ha valami fontosabb elfoglaltsága lett volna, de ilyenről szó sem volt... csupán szerette volna a rendkívül drága idejét az új szomszédfiúra pazarolni. Ez pedig nem tetszett. - Kérlek! - szólalt meg egy fokkal halkabban, majd erőtlenül egy utolsót ütött a minket elválasztó ajtóba.
Cseppet sem lett volna ínyemre, ha Dinához hasonlóan ő is rám aggatja a "féltékeny" jelzőt, plusz rendkívül nagy lelkiismeret furdalás lett volna úrrá rajtam, ha abban a hitben távozik, hogy a legjobb barátja nagy ívből tesz arra, hogy mi van vele. Ezért hát nagy erőt véve magamon, mintha mi sem történt volna, válaszoltam neki:
- Pillanat! -álldogáltam továbbra is egy helyben az előszoba hideg padlóján, egy hangyányi megváratás szándékával, miközben az a nyugtató gondolat suhant át a fejemen, hogy Beth legalább önszántából látogatott meg, ami azt jelenti, hogy Dean mellett sem felejtett el, sőt mi több... időt szakítva rám magára hagyta a szépfiút.
 ***

*Másnap*

- Igen és aztán mi volt? -kérdezte türelmetlenül, csillogó szemekkel, meglehetősen kíváncsian Dina, mint egy négy éves kisgyerek, aki az esti meséje végét várja tűkön ülve.
- Azt mondtam neki, hogy zenét hallgattam a délután, és elaludtam úgy, hogy rajtam volt a fülesem, ezért nem hallottam a dörömbölését. -adtam viszonylag rövid választ egyből, ő pedig a tekintetével kérlelt, hogy folytassam. - Erre Beth azt felelte, hogy megkönnyebbült, mert azt hitte, haragszom rá, mire én azt reagáltam, hogy erről szó sincs, bár tény, hogy foglalkozhatott volna velem többet is, mert ez hosszútávon eltávolodáshoz vezethet. -hadartam el gyorsan, egy szuszra, majd végül vettem egy mély levegőt, hogy pótoljam a hadarás közben elveszített oxigén hiányát.

- Aj, annyira aranyosak lennétek együtt! Esküszöm, már látlak titeket magam előtt egy párként! Látom, a kismillió csókot, látom a randihegyeket, a romantikus pillanatokat, az összebújós szombat estéket. Látom a gyerekeket; Brettet és Angelinát. És látom az esküvőtöket, amit természetesen én szervezek meg a legény-, és a leánybúcsúval együtt. -áradozott magából kikelve a szőke leányzó, ezzel széles mosolyra késztetve engem.
- Brett és Angelina? -vontam fel a szemöldököm vigyorogva, visszafojtott nevetéssel.
- Képtelen vagyok felfogni, hogy ő ezt nem veszi észre! -csalódottan sóhajtva fagyott le nagy mosolya arcáról, majd újonnan felvillanyozódva, ugrabugrálva a következőt javasolta: -Látogasd meg!
- Jó ötlet! -válaszoltam még mindig vigyorogva a szokásos, Dina Mayerféle, kissé őrültnek mondható, mégis szórakoztató reakcióin, majd kezembe kapva egy vékonyabb, kapucnis pulóvert, végül útnak indultam.

***

 *Dean szemszöge*

- Látod, én megmondtam, hogy jobb együtt, mint egyedül... -bökött oldalba tréfásan, mégis gyengéden, arra számítva, hogy én majd egyből igazat adok neki.
- Úgy érted, hogy jobb bárkivel lenni, minthogy egyedül féljünk otthon a rejtélyes gyilkostól? -léptem közelebb hozzá, miközben az imént elhangzott kérdés erejéig rekedtes hangom hallattam. 
- Ez nem vicces, Dean! Ha nem akartad volna annyira megnézni azt a filmet, akkor most nem paráznék itthon minden egyes nesztől! -fonta össze karjait mellkasa előtt morcosan, mire elvigyorodva jobb keze után kaptam.
- Elnézését kérem a gyönyörű Hölgynek! Remélem hajlandó megbocsájtani nekem, hogy kellemetlenséget okoztam! -mondtam szépséges szemeibe pillantva, s bocsánatkérésképpen egy apró csókot leheltem puha kézfejére. Halvány mosollyal díjazta kreativitásom -mely láthatóan elnyerte tetszését-, miközben mélybarna szemei ellágyultan vájkáltak az én kék szempáromban.
- Lehet róla szó. -felelte halkan, s meglehetősen szűkszavúan. Kapva az alkalmon, hogy a locsi-fecsi leányzó önmagát meghazudtoló módon végre csendes, bejelenthettem, hogy -bár nem szeretnék,- távozni kényszerülök. -Biztos nem maradsz, még egy kicsit? -kérdezte reménnyel teli, lágyan csilingelő hangon. Tudtam... éreztem, hogy nem azért szeretne marasztalni, hogy addig se legyen egyedül vagy, hogy ne féljen otthon az üres házban. Velem akart lenni. 
- Sajnos nem tudok, reggel korán kelek. Bevásárolok, amíg a szüleim alszanak, hogy aztán, ha elkészült az ebéd, átmehessünk a nagymamámhoz ünnepelni. A hatvanhetedik születésnapja lesz holnap. -vázoltam fel a másnapomat levakarhatatlan mosollyal az arcomon, melyet az a tény okozott, hogy a Wilson lány vágyott a társaságomra. -Viszont, ha gondolod, utána elmehetnénk valahova! -vetettem fel az ötletet, amit előtte már eredetileg is fel akartam.
- Az jó lenne. -szemei alig észrevehetően felragyogtak. -Várni foglak!-szavai hallatára egy kellemes, megnyugtató érzés kerített hatalmába. Újfent egy tökéletes napot tölthettem el ezzel a csodálatos lánnyal... és valljuk be, jobb időtöltést nem is kívánhattam volna magamnak.
- Nem fogsz félni, ha én most elmegyek? -kérdeztem megindulva a bejárati ajtó felé, ő pedig alsó ajkába harapva követett. 
- Nem, most már megleszek! A szüleim is lassan megérkeznek. Nem lesz gond. -válaszolta bátorítva. -Köszönök mindent! -tette hozzá egy őszinte mosolyt villantva rám, melyet én előszeretettel viszonoztam nyomban. 
Azonban ahogy a lány kinyitotta nekem az ajtót, a pillanat tört része alatt vált mindkettőnk arca komollyá.
Egy nemvárt személy fogadott minket, aki épp akkor tette meg utolsó lépését a ház felé, s már igencsak kopogáshoz készülődött.
Ahogy láttam, őt is meglehetősen váratlanul érte, vagy legalább is meglepte, hogy ott talált engem a Wilson rezidenciában.
Fancsali képéről csak úgy sütött az értetlenség, s az, hogy szinte azonnal kombinálni kezd az ügyefogyott kobakjában.
Nem mondom, hogy ez nem öntött el egy cseppnyi örömmel sem, mert akkor bizony hazudnék.
Viszont nem az volt minden vágyam, hogy az ő ábrázatát kelljen néznem, mikor elköszönök egy addig hibátlan nap végén a  tökéletes lánytól.
Érezhető volt a kettőnk közti feszültség... szinte tapintani lehetett a levegőben. 
Miután a mellettem álló leányzó felfogta, hogy mi is történik, csak ennyit mondott:
- Dean, ő itt...
-Ben. -fejeztem be önkéntelenül Bethany mondatát. Azt hiszem tekintetem mindent elárult a bejárat előtt ácsorgó srácról általam gondoltakról.
Ha túlontúl őszinte szeretnék lenni, akkor elárulom: legszívesebben bevertem volna a Turner srác bugyután festő képét, amely elég gyenge próbálkozással leplezte halálos féltékenységét irányomban.

2 megjegyzés:

  1. Új részt mikor? :) Iszonyat jó író vagy, SOHA ne hagyd abba <3

    VálaszTörlés
  2. Mikor hozol új részt? :c Nagyon kíváncsi vagyok :c

    VálaszTörlés