- Semmi kedvem valami elmeháborodott macskás nővel jó pofizni vagy egy kivénhedt perverz pasassal egy levegőt szívni, érted?! -keltem ki magamból a szobám küszöbének közvetlen átlépése után. Ben csitítgatva jött utánam, s csukta be gyorsan, mégis nagyon halkan az ajtót, hogy anyáék még véletlenül se hallják meg gyerekes kiborulásomat és ne kezdjenek azonnal hatalmas szócsatába.
- Mindketten pontosan jól tudjuk, hogy nem erről van szó, Beth... -simított végig barna hajkoronámon óvatosan, miközben eredménytelenül tekintetemet kereste. -...vagy legalább is nem csak erről. -egészítette ki mondandóját, s mutatóujjával állam alá nyúlt, így kényszerítve arra, hogy mélybarna szemeibe pillantsak.
- Én csak... -kezdtem volna bele az akár órákig is eltartó mentegetőzésembe, viszont ő egy hirtelen mozdulattal magához húzott, s fülembe egy egyszerű, ám egy számomra annál sokatmondóbb szavacskát súgott:
- Tudom!
***
- Bethany, készen vagy? Szeretnék időben megérkezni Marksékhoz, nehogy a végén még azt higgyék, hogy folyamatos éjszakai zargatók vagyunk. -siettetett a szokásához híven megint csak a lépcső
aljából kiáltozó édesanyám. Válaszként fújtattam egyet a tükör előtt állva,
aztán folytattam a türelmetlenkedő szülőm által megzavart hajászkodási
procedúrát.
Ami azt illeti, egyáltalán nem törtem magam annak érdekében, hogy a külsőmmel akár egy kicsivel is jobb benyomást tegyek az új lakókra. Szinte semmi sem változott rajtam... a ruhám és a leheletnyi sminkem is ugyanaz volt, mint amit reggel viseltem. Egyedül a frizurámmal történt egy kisebb változás, ami csupán annyiból állt, hogy egy magas copfba fogtam azt.
Sóhajtva simítottam végig hajkefémmel a felgumizott loboncom végén pár mozdulattal, majd miután az előttem lévő pultra helyeztem az eszközt, hosszan kifújva a bent tartott levegőmet támaszkodtam meg a pult szélében.
- Nem lesz semmi baj... -jelentettem ki bizonytalanul a tükörképemnek pár percnyi farkasszemezést követően. Néhány pillanatig még noszogattam magam a tekintetemmel, végül pedig bármennyire nem akartam, elindultam lefelé.
Ami azt illeti, egyáltalán nem törtem magam annak érdekében, hogy a külsőmmel akár egy kicsivel is jobb benyomást tegyek az új lakókra. Szinte semmi sem változott rajtam... a ruhám és a leheletnyi sminkem is ugyanaz volt, mint amit reggel viseltem. Egyedül a frizurámmal történt egy kisebb változás, ami csupán annyiból állt, hogy egy magas copfba fogtam azt.
Sóhajtva simítottam végig hajkefémmel a felgumizott loboncom végén pár mozdulattal, majd miután az előttem lévő pultra helyeztem az eszközt, hosszan kifújva a bent tartott levegőmet támaszkodtam meg a pult szélében.
- Nem lesz semmi baj... -jelentettem ki bizonytalanul a tükörképemnek pár percnyi farkasszemezést követően. Néhány pillanatig még noszogattam magam a tekintetemmel, végül pedig bármennyire nem akartam, elindultam lefelé.
- Kislányom, miért nem öltöztél át? -támadt le anya, mikor talpam épp, hogy csak súrolta a földszint padlóját. Villámokat szóró szemekkel kezdtem volna bele szokásos dünnyögésembe, amikor apa közbeavatkozott.
- Anne! -szólt rá a szeszélyes természetű nőszemélyre. -Nem bálba készülünk, tehát ez a ruha is bőven megteszi! -karolt át az én pártomat fogó férfi, majd egy apró puszit nyomott a fejemre, mire egy széles mosoly terült el arcomon, s hálásan megsimogattam a pocakját. Anya idáig csípőre tett kézzel, dühösen méregetett minket, ám ezután a kis jelenet után mosolyogva csóválta fejét, miközben megadóan csak ennyit felelt:
- Apja lánya...
- Klassz... -sóhajtottam durcásan, s mivel mást nemigen tehettem, kisvártatva ugyan, de megindultam a Marks porontyért, akinek ajtaja nem becsukva volt, hanem résnyire nyitva. Mégsem ronthattam be azonnal, csupán néhány válaszra sem méltatott kopogást követően. -Öhm... helló! -kukucskáltam be a szobába, ami első ránézésre sokkal jobban hasonlított egy érett férfiéra, mint egy komolytalan kisgyerekére. -Hahó! -néztem körül odabent alaposabban, de nem találtam semmilyen hím vagy bármi más nemű egyedet. -Hát, ha már itt vagyok, akkor körülnézek. -gondoltam, miután egy kellemes, számomra teljesen ismeretlen kölniillat csapta meg a szaglószervem, mely a srác "birodalmát" lengte körül.
Nagyokat szippantottam a lehengerlő aromájú levegőből, majd a kezem közé kaptam egy, az íróasztalon helyet foglaló, keretbe foglalt képet, melyen egy aranyos, barátságos háziállat, pontosabban egy kölyökkutya volt látható.
Egy perc sem telt el a fotó vizslatásával, mikor egy kissé rekedtes hang ütötte meg a fülem a hátam mögül:
- Nahát, nem tudtam, hogy látogatóm lesz! -jegyezte meg, én pedig ijedtemben majdnem eldobtam a kezemben lévő kis emlékdarabkát. Azonban sikerült szerencsésen lecsapnom az asztalra azt, s álcázott nyugalommal az illető felé fordulnom. Hüledezve, kiguvadt szemekkel pislogtam az előttem álló, minden kétséget kizáróan, ádámkosztümben flangáló srácon, aki mindezt egy önelégült vigyorral nyugtázta. Leesett állal, eszméletlenül hevesen dobogó szívvel valamint vérvörös ábrázattal vágtam hátraarcot, amilyen gyorsan csak tudtam.
- Mondd, megtennéd... -takartam el az arcom bal kezemmel, mialatt meg akartam kérni arra, hogy kapjon magára valamit.
- Ennél lejjebb képtelenség vetkőznöm, Szivi! -sétált oda mellém halál lazán, majd mikor egy lopott pillantást vetettem rá, ő rám kacsintott, aminek hatására ha lehetséges, még vörösebb lettem -bár, ha úgy nézzük megérte, mivel végül csak felkerült rá pár ruhadarab.
Lényegesen megkönnyebbülve helyeztem kényelembe magam az időközben ágyára kerülő srác mellett, majd az ujjaimat alig láthatóan tördelve megszólaltam:
- Tehát te lennél az ifjabbik Marks... -válaszképp csak unottan bólintott a nagyvilágba bámulva.
- Nem rám számítottál, igaz? - kérdezte felvont szemöldökkel pásztázva arcomat, s feljebb tornászta magát ülőpozícióba.
- Tulajdonképpen meglepett, hogy nem az a Jack Russel lépett be az ajtón. -böktem a fénykép irányába fejemmel ártatlanul mosolyogva, mire Mr. Komolyság is villantott egy szélesebb vigyort.
- Köszönjük a vendéglátást, Richard! -fogott kezet apa Mr. Markssal, majd aranyosan átkarolta édesanyám vállát, aki hozzá bújva csak ennyit fűzött hozzá a férfi mondandójához:
- Nagyon jól éreztük magunkat!
- Ha gondoljátok, gyertek át holnap is, Anne! Mi itt leszünk! -mosolygott szívélyesen Jennette, aztán tekintete fiára téved, majd pár pillanatnyi gondolkodás után szinte látni lehetett a villódzó villanykörtét a kobakja felett. -Mondd csak, Beth... van programod holnap estére? -intézte hozzám kérdését, melyre válaszként csak megráztam fejem, neki pedig szemei felcsillantak izgatottságától. -Akkor van egy remek hírem! -itt tartott egy kisebb szünetet a "drámai" hatás kedvéért. - Buliba fogtok menni!
Láthatóan a szülői társaság örült ennek a bejelentésnek legjobban, mivel tapsikolva és "huhogva" fejezték ki tetszésüket -na igen, a bor ártalmai-, míg mi Deannel egy-egy jelentőségteljes pillantást vetettünk a másikra.
- Anne! -szólt rá a szeszélyes természetű nőszemélyre. -Nem bálba készülünk, tehát ez a ruha is bőven megteszi! -karolt át az én pártomat fogó férfi, majd egy apró puszit nyomott a fejemre, mire egy széles mosoly terült el arcomon, s hálásan megsimogattam a pocakját. Anya idáig csípőre tett kézzel, dühösen méregetett minket, ám ezután a kis jelenet után mosolyogva csóválta fejét, miközben megadóan csak ennyit felelt:
- Apja lánya...
***
- Bethany, drágám... -mosolygott kedvesen Jennette, mire rá kaptam a tekintetem a szőke hajkoronájú, lehengerlő kisugárzású hölgyre, aki jobb kezét a vállamra téve vezetett ki a szülőkkel és borokkal teli nappaliból egészen az előszobánál található lépcsőig. -Mivel nem szeretnénk téged itt a felnőttes kis témáinkkal untatni, és fogalmam sincs, mit ügyködhet ennyi ideig a fiam odafent, ezért úgy gondolom, kössük össze a kellemest a hasznossal... -miután szembetalálta magát igencsak értetlen ábrázatommal, leesett neki, hogy halványlila gőzöm sincs róla, hogy mire próbál éppen utalni, így hát kifejtette azt. -Menj fel hozzá! -bökött fejével az emelet irányába, én pedig felvont szemöldökkel pislogtam hatalmasakat. -Jobbra a második ajtó. -jegyezte meg fülig érő szájjal, s már iszkolt is vissza a többi korabelihez. - Klassz... -sóhajtottam durcásan, s mivel mást nemigen tehettem, kisvártatva ugyan, de megindultam a Marks porontyért, akinek ajtaja nem becsukva volt, hanem résnyire nyitva. Mégsem ronthattam be azonnal, csupán néhány válaszra sem méltatott kopogást követően. -Öhm... helló! -kukucskáltam be a szobába, ami első ránézésre sokkal jobban hasonlított egy érett férfiéra, mint egy komolytalan kisgyerekére. -Hahó! -néztem körül odabent alaposabban, de nem találtam semmilyen hím vagy bármi más nemű egyedet. -Hát, ha már itt vagyok, akkor körülnézek. -gondoltam, miután egy kellemes, számomra teljesen ismeretlen kölniillat csapta meg a szaglószervem, mely a srác "birodalmát" lengte körül.
Nagyokat szippantottam a lehengerlő aromájú levegőből, majd a kezem közé kaptam egy, az íróasztalon helyet foglaló, keretbe foglalt képet, melyen egy aranyos, barátságos háziállat, pontosabban egy kölyökkutya volt látható.
Egy perc sem telt el a fotó vizslatásával, mikor egy kissé rekedtes hang ütötte meg a fülem a hátam mögül:
- Nahát, nem tudtam, hogy látogatóm lesz! -jegyezte meg, én pedig ijedtemben majdnem eldobtam a kezemben lévő kis emlékdarabkát. Azonban sikerült szerencsésen lecsapnom az asztalra azt, s álcázott nyugalommal az illető felé fordulnom. Hüledezve, kiguvadt szemekkel pislogtam az előttem álló, minden kétséget kizáróan, ádámkosztümben flangáló srácon, aki mindezt egy önelégült vigyorral nyugtázta. Leesett állal, eszméletlenül hevesen dobogó szívvel valamint vérvörös ábrázattal vágtam hátraarcot, amilyen gyorsan csak tudtam.
- Mondd, megtennéd... -takartam el az arcom bal kezemmel, mialatt meg akartam kérni arra, hogy kapjon magára valamit.
- Ennél lejjebb képtelenség vetkőznöm, Szivi! -sétált oda mellém halál lazán, majd mikor egy lopott pillantást vetettem rá, ő rám kacsintott, aminek hatására ha lehetséges, még vörösebb lettem -bár, ha úgy nézzük megérte, mivel végül csak felkerült rá pár ruhadarab.
Lényegesen megkönnyebbülve helyeztem kényelembe magam az időközben ágyára kerülő srác mellett, majd az ujjaimat alig láthatóan tördelve megszólaltam:
- Tehát te lennél az ifjabbik Marks... -válaszképp csak unottan bólintott a nagyvilágba bámulva.
- Nem rám számítottál, igaz? - kérdezte felvont szemöldökkel pásztázva arcomat, s feljebb tornászta magát ülőpozícióba. - Tulajdonképpen meglepett, hogy nem az a Jack Russel lépett be az ajtón. -böktem a fénykép irányába fejemmel ártatlanul mosolyogva, mire Mr. Komolyság is villantott egy szélesebb vigyort.
***
- Köszönjük a vendéglátást, Richard! -fogott kezet apa Mr. Markssal, majd aranyosan átkarolta édesanyám vállát, aki hozzá bújva csak ennyit fűzött hozzá a férfi mondandójához:
- Nagyon jól éreztük magunkat!
- Ha gondoljátok, gyertek át holnap is, Anne! Mi itt leszünk! -mosolygott szívélyesen Jennette, aztán tekintete fiára téved, majd pár pillanatnyi gondolkodás után szinte látni lehetett a villódzó villanykörtét a kobakja felett. -Mondd csak, Beth... van programod holnap estére? -intézte hozzám kérdését, melyre válaszként csak megráztam fejem, neki pedig szemei felcsillantak izgatottságától. -Akkor van egy remek hírem! -itt tartott egy kisebb szünetet a "drámai" hatás kedvéért. - Buliba fogtok menni!
Láthatóan a szülői társaság örült ennek a bejelentésnek legjobban, mivel tapsikolva és "huhogva" fejezték ki tetszésüket -na igen, a bor ártalmai-, míg mi Deannel egy-egy jelentőségteljes pillantást vetettünk a másikra.
Nagyon jó lett..:) tehát a szomszédfiuval fog összejönni a csaj? :)) de jóóó.::) jó lenne.:) ez igy jó párositás.:) várom nagyon már a folytatást.:)
VálaszTörlés