7.-Határtalan őszinteség

Sziasztok!
Nem lesz túl gyakori ezentúl sem, hogy írni fogok bármit is a részek elé vagy mögé... viszont ez a rész megkövetelte, hogy kivételt tegyek.
Nem szeretnék semmi különösebbet hozzáfűzni, csupán annyit, hogy a "Határtalan őszinteség" két olyan lány történetét is magában hordozza, akik előtt úgy éreztem, kötelességem tisztelegni.
Az egyik leányzó a neve elhallgatását kérte tőlem, ezért róla nem is említenék meg több információt. A másik leányzó viszont már nem tudott ilyet kérni tőlem... de ezt majd megértitek, ha végigolvastátok a jelenlegi részt.
Kellemes olvasást! 

L.Á.

*Dean szemszöge*

Az idő igencsak hajnali négy óra tájékán járhatott, én viszont bármennyire is szerettem volna eleinte, nem tudtam elaludni, hiába szállt ki belőlem minden alkohol eddigre. Bethnek szerencsére nem voltak ilyen problémái, így el tudtam ütni az időt azzal, hogy arca minden egyes négyzetcentiméterét feltérképezem.
Miután nekiálltunk iszogatni, mindketten őszintén beszélni kezdtünk magunkról.
Olyan dolgokat is elmondtam neki, amit talán még soha senkinek, és ez nem az italnak volt köszönhető... hanem annak a gyönyörű barna szempárnak, ami így is, úgy is a kezdetektől fogva lelkembe látott. Még szavak sem kellenek hozzá, hogy tudja, mi játszódik le bennem.
Részben megrémített, hogy egy nyitott könyv vagyok számára, viszont ott bujkált bennem az a felszabadító érzés, hogy valaki végre tisztában van vele, ki is vagyok valójában, tehát nem kell eljátszanom, hogy egy egészen más valaki vagyok.

Megdöbbentett, amiket mesélt, és eleinte el sem akartam hinni neki, hogy miken ment keresztül... azt meg főleg nem, hogy mindezek ellenére képes volt pozitívan állni a dolgokhoz és az emberekhez.
Az ivászat során többek között elmesélte azt is, hogy a szülei egyszer már elváltak, mikor ő negyedik osztályos tanuló volt. Ez eleve nagy hatással bír egy kisgyermekre, de meglehetősen nehéz időket eredményezett az is, hogy új városba költöztek Annenel, és ezért új iskolába került, ahol senkit sem ismert.
Ott viszont ahelyett, hogy tárt karokkal fogadták volna a lelkileg sérült Bethanyt, inkább kiközösítették és nap, mint nap megalázták sőt, lelki terrorban tartották... mindezt négy hosszú éven keresztül.
Aztán mikor végre kiszabadult ebből a nyomasztó környezetből, a nyár folyamán belekeveredett egy rosszabb társaságba, ahol lett egy állandóan beszámíthatatlan állapotú fiúja -bár igaz, sosem beszél róla, ha "pasis témáról" kérdezik-, aki bizony -hogy szépítsek kicsit a helyzeten,- nem vetette meg a füvet sem.
Amikor Anne fülébe jutott, hogy miféle bandával tölti a drága idejét Beth, eltiltotta őt tőlük, ám a szeretetéhes lány továbbra is találkozgatott a sráccal, aki valljuk be, semmi mást nem látott ebben a csodálatos leányzóban egy "dögös macán" kívül.
Bár Bethany sem érzett a Tony nevű egyed iránt semmi különöset... csupán azt, hogy négy gyötrelmes év után végre számít valakinek. Biztonságot nyújtott neki ez a tévhit... hiszen már régóta szeretett volna végre, kivételesen ő is fontos lenni.
Azonban lebukott és megkapta Annetől élete legnagyobb pofonját megfűszerezve azzal a hűvös mondattal, miszerint édesanyja nem bízik benne többé. Lelkiismeretes emberként viszont nem tudta ezt elviselni. Éppen ezért drasztikus lépésre szánta rá magát... gyógyszerekhez fordult aznap éjjel. Rengeteg gyógyszerhez. Menekülni akart az újból előtörő ürességből, mely újfent el akarta nyelni.
Másnap reggel mentők érkeztek a Wilson rezidenciába, melyre ő a mai napig egyáltalán nem emlékszik... végül Beth kórházba került.

Bárki bármit mond, az én szememben kegyetlen erős lány marad! Nem semmi az, amin át kellett mennie, és edzett lelkére bizonyíték az is, hogy ezek után még talpra tudott állni, és rendbe tudta hozni az életét.

Meg kell hagyni, kellemes melegség járta át testem a ténytől, hogy egy ilyen páratlan leányzó szuszog mellettem, aki -bár első ránézésre nem látszik- egy valódi harcos, aki az egyetlen meggyengült pillanata után sem volt képes feladni.
Felépülése is annak volt köszönhető, hogy küzdött érte.

***

*Bethany szemszöge*

A napsugarak halványan világították be a sötétségbe burkolózó szobát, mely gyönyörűen fogadta magába a vékonyka fénynyalábokat.
Egy jóleső mosolyra húzódott ajkam, miközben aprót nyújtózkodtam a kényelmes ágy, puha párnáján pihentetve fejem.
Lassacskán kinyitottam szemem, s kipihentségemnek köszönhetően elég hamar tudatosult bennem a tény, hogy végül bizony nem sikerült otthon töltenem az éjszakát.

Oldalra pillantva Dean békésen szundító alakjával találkozott tekintetem, mely teljes figyelmemet kiérdemelve, automatikusan fordította maga felé testemet is. Nyugodt arcát, s időnként meg-megrebbenő pilláit kémlelve játszódtak le bennem az előző este történtei, fejemben pedig szüntelenül egy név csengett: Bianca Curtis.
Hogy ki is ő? Nos, nem más, mint Dean eddigi egyetlen barátnője, a legelső szerelme, s egyben az első... aki elhagyta.
Sajnos azonban cseppet sem úgy, ahogy a rendes, átlagos párkapcsolatoknál lenni szokott. Rosszabb volt ez annál... sokkal rosszabb.

Mikor általános iskolások lettek, egy osztályba kerültek. A legeslegelső ott töltött napjuk után a fiatal Marks fiúcska hazaérve büszkén újságolta el édesanyjának a mesés hírt, miszerint padtársa személyében megismerte leendő feleségét, aki -a fiú szerint- nem más, mint egy igazi, szépséges angyalka.

Mindössze második osztályosok voltak, mikor a kislány agyában rosszindulatú daganatot véltek felfedezni. Rengeteg műtéten esett át, számtalan injekció nyoma ékesítette pöttöm kis testét, valamint kemoterápiás kezeléseken is részt vett a gyógyulás reményében. Dean pedig fiatal kora ellenére végig mellette állt.
Egy éven belül Biancának csodával határos módon sikerült kigyógyulnia súlyos betegségéből, és érthető módon mérhetetlen hálával gondolt a kicsi Marks addigi kitartására és arra, hogy végig mellette állt, bármi is történt.

Bután hangozhat, de idővel egymás személyében szerelemre leltek... nem a mindent elsöprő, vad, és szenvedéllyel teli, hanem a gyermeki őszinteségű, csendes, mindent túlélő, mély érzésekkel teli szerelemre, mikor szavak nélkül is tisztán érted a másikat, és mikor egyetlen ölelésben megtalálsz mindent, amit valaha kerestél.

Viszont ez az öröm -bármennyire is szerették volna- nem tartott sokáig. Gimnáziumi évük első nyarán a betegség kiújult... sajnos valamivel durvább változatban, mint előtte. A lány újonnan rövid távú memóriája miatt már arra sem emlékezett, amit öt perccel azelőtt mondtak neki.
Később Bianca gerincében is kialakult a daganat, melynek köszönhetően felülni is alig tudott -egy nap csupán tizenöt percre, s azt is tanulással töltötte-.
Miután agyában leállt a központ az emésztésével együtt, már nem volt mit tenni. Hiába etették csöveken keresztül, a szervezete teljesen legyengült. A betegsége pedig végül erősebbnek bizonyult, és legyőzte őt.

Főiskolára akart menni, egyetemre. Tanulni akart, céljai voltak az életben... de a legnagyobb vágya a gyógyulás, a felépülés volt.
Az utolsó percig nem adta fel a reményt, pedig tudta jól, hogy meg fog halni.
Meg mertem volna kockáztatni, hogy a mellettem szundító srácot viselték meg legjobban a történtek, ugyanis ennyi év távlatából is csak alkohol kíséretében volt képes erről beszélni, elképesztően nagy fájdalommal a hangjában.

Ezek tudatában már én is mindent értettem... ezért volt eleinte olyan magának való és elutasító. Ezért próbálta megutáltatni magát velem szavakkal, s tettekkel egyaránt -mint például, hogy egyedül hagyott egy ittas idegenektől hemzsegő házibuliban-.
Furcsa és szokatlan is egyben, hogy valaki egy nap leforgása alatt képes gyökeresen megváltoztatni másokban a róla kialakult képet... neki mégis sikerült.
Innentől kezdve Dean Marks teljesen más embert jelentett számomra. Már nem annak az öntelt, kölyökként viselkedő idiótának gondoltam, mint a megismerkedésünk legelején.
Egy érző léleknek, egy szeretetteljes embernek tartottam, aki bármennyire is nem szeretné, idővel el fogja fogadni a szívből jövő segítségemet abban, hogy megpróbáljam akár csak egyetlen pillanatig is elfelejtetni vele a történteket... mert megérdemel egy szebb és boldogabb életet.




Kutas Blanka emlékére