2013. december 13., péntek

Prológus

Azt hiszem senkinek sem kell magyaráznom, milyen érzés későn rádöbbenni arra, hogy valaki önmagánál is jobban szeretett minket, azonban mi olyan hihetetlenül idióták voltunk, hogy ezt nem vettük észre vagy egyszerűen csak nem viszonoztuk azt.
A legrosszabb az egészben, mikor az illető már lemondott rólunk, mi viszont ekkor jövünk rá, hogy tulajdonképpen az érzéseink kölcsönösek, s eddig csupán vakok voltunk vagy féltünk bevallani önmagunknak is az igazságot.
Ismerős az is, mikor elhagynak minket, mi pedig menedéket keresünk egy olyan személy karjai között, aki akár az életét is adná értünk? De mit lehet ilyenkor tenni? Belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet igazságtalanul fogva tartani egy emberi szívet, ami álcázott viszonzásra talál?
De mi történik, ha újra fellángol valami, netán újabb szerelembe esünk? Hogy lehet helyrehozni életünk legnagyobb baklövését? Vajon elnyerhetjük valaha egy olyan ember bocsánatát, s bizalmát, akinek egyszer már összetörtük a szívét?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése